2020.11.26. Csütörtök
Tanösvény
SZELEVÉNYI tanösvény

SZELEVÉNYI-PUSZTÁK  Speciális Természeti Rezervátum

SZELEVÉNYI tanösvény 3800 m

88_1.jpg

1.

Szelevényi-puszták Speciális Természeti Rezervátum

Terület: 677 ha

Középpont: Greenwich koordináták 46°08’37” N-19°53’37” E, Gauss-Krüger koordináták 5111.675-7414.325

A Szelevényi-puszták a Szabadka-Horgosi homokvidék és a Bácskai löszplató határvonalán fekszik, és mint két geográfiai egység érintkezési területe, egy összefonódott biodiverzitású tájegységhez tartozik. A talajvíz közelsége, mely hullámos terepen mocsarakat és szikeseket képez, a nagyon száraz homoki élőhelyek közvetlen közelében még inkább növeli a táj változatosságát.

Florisztikai jelentősége kiemelkedő, leglátványosabbak az orchideafélék és a nőszirmok családjához tartozó fajok. Ez a természetvédelmi terület számos ritka és veszélyeztetett növényfaj számára Szerbia egyetlen, illetve kisszámú élőhelyeinek egyike. Számos nemzetközi jelentőségű állatfaj is jelen van a területen.

A Királyhalom és Horgos között elterülő Szelevényi-pusztákon soha nem alakult ki település. Csupán néhány major és tanya, egyetlen erdészház és szórványosan telepített gyümölcsös tanúskodik az ember jelenlétéről. A területen régészeti lelőhely található (Templompart), a középkori templomhelyet a közeli autópálya építésekor fedezték fel.

A környék homoktalajának klimatikus és földtani előnyeit hasznosító valamikori szőlővidék idővel többnyire almát, körtét, sárgabarackot és őszibarackot termesztő vidékké vált. Napjainkban a szőlészet új lendületet vesz, visszatérve a hagyományos kadarka és kövidinka borok készítéséhez szükséges fajták termesztéséhez.

A pusztán a hagyományos (külterjes) állattartás mára már közel sem jellemző.

A rezervátum részei/alegységei: Ökörjárás, Degelica, Bogárzó, Templompart, Szelevényi-erdő, Lófej, Kőlapos, Tratyik, Marhajárás, Csengős rámpa

2.

Pusztagyep a homokon és a lösz-szigeteken

A Szelevényi-puszták nyílt és száraz élőhelyeit sztyepi növényzet borítja. Az ilyen élőhely jellemzőit a lösz és a homok találkozása mentén kialakuló ökológiai körülmények hozzák létre. A homoktalajon az instabil homoki növényzet fokozatosan pusztagyeppé módosul.

Különösen érdekes a csernozjom talajú „lösz-szigetek” sztyepnövényzete, amik kissé emelkednek ki a mélyebb fekvésű szikesek talajszintjéből. Ennek köszönhetően a szikesekre jellemző egyes flóraelemek is megtalálhatók rajtuk, ami szélesebb értelemben is különlegessé teszi őket. Az eredeti sztyepek (löszpuszták) az egykori xeroterm élőhelyek indikátorai, reliktum és endemikus növényekkel, mint a tavaszi hérics (Adonis vernalis), epergyöngyike (Muscari botryoides), és orchidefélékkel – pókbangó (Ophrys sphegodes), vitézvirág (Anacamptis pyramidalis), valamint a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából nemzetközi jelentőségű állatfajokkal: szalakóta (Coracias garrulus), és a területre jellemző fajokkal, mint a dárázspók (Argiope bruennichi).

3.

Ártéri erdők

A legmélyebben fekvő területeken jelentkeznek, amelyek talaja gyakorlatilag egész éven át vízzel telített. Növénytanilag szegényes, fejletlen bokorszinttel, melyek szélén megtalálható egy-egy fehér nyár (Populus alba) és kocsányos tölgy(Quercus robur), míg az erdő központi részében a pannon kőris (Fraxinus angustifolia subsp. Pannonica) dominál. Az ilyen erdők fennmaradásának elsődleges ökológiai feltétele a megfelelő talajvízszint. A csapadékszegény években az ilyen típusú élőhely növényzete kevésbé buja. Az öregebb fák azonban át tudják vészelni az aszályos időszakot.

Valaha a puszta mélyebb fekvésű öntésterületeinek erdői az aszályos években az élővilág menedékhelyei voltak. A lecsapolások és az intenzív mezőgazdasági termelés (szántók és gyümölcsösök) az egykori öntésterületek erdeinek eltűnését okozták. A terület szegényebb lett, számos növény és állatfaj veszítette el élőhelyét, azonban ma is megtalálható a mocsári nőszirom (Iris pseudacorus), a zöld leveli béka (Hyla arborea), a mocsári teknős (Emys orbicularis), a vízisikló (Natrix natrix), a fülemüle (Luscinia megarhynchos), a fekete gólya (Ciconia nigra) és számos kis testű rágcsáló.

4.

Természetvédelmi intézkedések

A Szelevényi-puszták területe gazdag és változatos növény- és állatvilágáról ismerszik meg, és elsősorban pannon-puszta jellege miatt nyilvánítottak védett rezervátummá. Sajnos az emberi tevékenységek negatív hatására természeti értékeinek egy része eltűnt, számos őshonos faj veszítette el életterét. Fennmaradásukhoz emberi beavatkozásra van szükség. Fontos az erdei tisztások és sztyepfoltok özönfajoktól (pl. akác, ostorfa, selyemkóró, bálványfa) való megtisztítása és a hagyományos tájhasználati módok alkalmazása. Az év meghatározott időszakában (általában július) a rét előírásos, a növényzet jellegéhez és a madarak fészkelési szokásaihoz igazított kaszálásával, valamint a legeltetés szabályozásával a rendkívül értékes élőhelyek megőrizhetőek. A fészkelő madarak számára műfészkek és fészekodúk kihelyezésével, időszakos etetés és itatás megszervezésével, illetve a növény- és állatvilágban végbenő változások figyelemmel kísérésével hatékonyabbá tehetjük a védelmüket.

Őrizzük meg a Szelevényi-pusztákat az utánunk jövő generációk számára, hogy ők is élvezhessék egyedülálló szépségét!

 5.

Szelevényi-erdő

A Szelevényi-pusztákat szántókkal és gyümölcsösökkel körülvett tíz alegység, „sziget” alkotja, melyek nagy része füves homoki, sztyep vagy szikes élőhely. Egyedül a rezervátum szerves részét képező, a XIX. század végén telepített Szelevényi-erdőt alkotja másodlagos fás növényzet. Ami a környékről már eltűnt erdők élővilágának, valamint az erdei tisztásokon és homokdűnéken még fennmaradt utolsó növény- és állatfajok menedékhelye.

Kora tavasztól késő őszig lépten-nyomon védett növényekre bukkanunk, közülük is kitűnnek szépségükkel a tarka sáfrány (Crocus reticulatus) és az orchideafélék.

Az öreg fatörzsek és a kidőlt rönkök nagyszámú gombának és mikroorganizmusnak adnak otthon, melyek a fák anyagát fokozatosan lebontva hozzájárulnak a humuszképződéshez.

A madarak közül meg kell említeni a héját (Accipiter gentilis), az egerészölyvet (Buteo buteo), a macskabaglyot (Strix aluco), a fekete harkályt (Dryocopus martius) és az énekes rigót (Turdus philomelos).

A kis erdőterület főként apróbb állatoknak tud otthont adni, ennek ellenére a terület látogatói nagyobb testű fajok is, mint például a gímszarvas (Cervus elaphus), az őz (Capreolus capreolus), a vaddisznó (Sus scrofa) és a aranysakál (Canis aureus).

6.

Erdei tisztások

A rezervátumban a Szelevényi-erdő az egyetlen megőrzött erdei élőhely, melyet sztyepfoltok, homoktisztások és elmocsarasodott lapályok tarkítanak.

Botanikai szempontból rendkívül nagy jelentőségűek a Szelevényi-erdő tisztásainak homoki mikroélőhelyei, melyek kevésbé veszélyeztetettek, mint az út menti és művelt területekkel körülvett homoki élőhelyek. Ezek a tisztások „érintetlen szigetek”, amelyeken továbbra is megtalálhatók specifikus homoki életközösségek.

Megemlítendő fajok: homoki nőszirom (Iris humilis subsp. arenaria), zöld gyík (Lacerta viridis) és a lappantyú (Caprimulgus europaeus).

A homoki fátyolvirág (Gypsophila arenaria) egész Szerbiában kizárólag a Szelevényi-erdő két tisztásán él. Az alacsony létszámú populációk rendkívül kis területen élnek, ráadásul az agresszíven terjedő akác veszélyezteti a faj élőhelyét és hosszú távú fennmaradását.

7.

Eltűnő homok

A Szelevényi-puszták térségében a jellegzetes nyílt homoki élőhelyekből mára mutatóba is alig maradt. Ezekre a területekre a futóhomok pionír növényzete jellemző, vagy a már többé-kevésbe bezárult növénytakaró.

Az egykor szél által hordott homokra és homokdűnékre emlékeztetnek a rezervátum védőzónájában még fellelhető nyílt homokos területek. Ezen a homokon a valamikori szőlőket felváltó gyümölcsültetvények találhatók, de mellettük számos elhagyott, elgyomosodott és inváziós növényfajokkal ellepett terület is van. A rezervátumon belül a dűlőutak mentén ugyancsak nyílt, széljárta homoksávok találhatók jellegzetes homoki fajokkal.

Az alacsony homokdűnék nagy jelentőségűek specifikus, egyedi élővilágukkal, szárazságtűrő fajaikkal:  kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), homoki vértő (Onosma arenarium), közönséges hangyaleső (Myrmeleon formicarius), homoki gyík (Podarcis tauricus), mezei pacsirta (Alauda arvensis), parlagi pityer (Anthus campestris), búbos banka (Upupa epops) és a tövisszúró gébics (Lanius collurio).

8.

Hagyományos gazdálkodás

Valamikor a pusztákat és a homoki gyepeket állattartásra és legeltetésre, elsősorban juhtenyésztésre használták. A nedves réteket tavasszal a magas vízállás visszahúzódása után kaszálták le, majd ősszel. Ily módon a füves élőhelyeken jellegzetes lágyszárú növényzet alakult ki. A hagyományos gazdálkodási formák elhagyása kedvezőtlenül befolyásolja ezeknek a növénytársulásoknak az állapotát.

A nagy kiterjedésű modern szőlők és a monokultúrás ültetvények akadályt jelentenek számos faj számára, mivel a táj jellege teljesen megváltozott. A Rezervátum körzetében a hagyományos szőlőművelés visszaállításával, a tradicionális legeltetés és állattartás újbóli bevezetésével meg lehetne óvni a Szelevényi-puszták még meglévő gazdag és változatos élővilágát.

9.

A homokvidék növény és állatvilága

A Szelevényi-puszták különböző homoki élőhelyei számos természeti ritkaságnak adnak otthont. Itt találnak menedéket az olyan veszélyeztetett növényfajok, mint a buglyos szegfű (Dianthus superbus) vagy a szibériai nőszirom (Iris sibirica). Fellelhető még az endemikus homoki kikerics (Colchicum arenarium) és a homoki varjúháj (Sedum sartorianum), valamint a gyapjas csűdfű (Astragalus dasyanthus), az ágas homokliliom (Anthericum ramosum), a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), a vörösbarna nőszőfű (Epipactis atrorubens). A védett rovarok közül ki kell emelni a sisakos sáskát (Acrida ungarica), kétéltűek közül az erdei békát (Rana dalmatina) és a barna ásóbékát (Pelobates fuscus). A hüllők csoportját képviseli a rézsikló (Coronella austriaca), madarak közül meg kell említeni a cigány csaláncsukot (Saxicola rubicola), a gyurgyalagot (Merops apiaster), a sordélyt (Emberiza calandra). Az emlősöknek is nagy számú képviselője van a területen: az európai sün (Erinaceus europaeus), a nyuszt (Martes martes) a borz (Meles meles) és a vörös róka (Vulpes vulpes).

10.

Veszélyeztetett fajok

A rezervátum elhelyezkedése, a változatos talajtípusok és a felszínhez közeli sós talajvíz hozzájárultak a mozaikos szerkezetű különleges társulásokból álló (nyílt sztyepi, szikes, réti, mocsári, homoki és erdei élőhelyek) növénytakaró kialakulásához, ami egyben változatos állatvilágot eredményez.

A ritka, reliktum, endemikus és globális jelentőségű fajok számos élőhelye került nyilvántartásba, amelyek nagy része szerepel Szerbia flórájának vörös listáján. Ezek a védett fajok a Pannon-síkság és a szélesebb régió érzékeny ökoszisztémáinak legértékesebb képviselői.

Kiemelendő veszélyeztetett fajok Vajdaságban: a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), a vérfű hangyaboglárka (Phengaris teleius), magyar tarsza (Isophya costata), kis őrgébics (Lanius minor), parti fecske (Riparia riparia) és a kabasólyom (Falco subbuteo).

11.

Az ember és a természet

 Az ember évszázadokig tartó hagyományos és kíméletes földhasználata megőrizte az utókor számára a Szelevényi-puszták értékes élővilágát és élőhelyeit. Az elmúlt kétszáz évben viszont az emberi tevékenységek hatásai a mai rezervátumon is látható nyomot hagytak. A negatív tájformálás, az élőhelyek bolygatása az invazív fajok megjelenéséhez, a mezőgazdasági monokultúrák létrehozása a biodiverzitás csökkenéséhez vezet. A megváltozott talajvízjárás, a túllegeltetés, a ritka és veszélyeztetett növény- és állatfajok engedély nélküli gyűjtése, az illegális szemétlerakás, a vegyszerek alkalmazása, a sekély, nedves lapályok és a homoki élőhelyek legeltetés általi intenzív taposása mind a táj átalakulását eredményezte.

Természeti értékeink megőrzése mindannyiunk érdeke, fontosságára sajnos sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor valamit elveszítettünk.

 Őrizzük meg a Szelevényi-pusztákat az utánunk jövő generációk számára, hogy ők is élvezhessék egyedülálló szépségét!

12.

A nedves rétek élővilága

A rezervátum legmélyebb fekvésű területeit nádasok borítják, a part felé haladva találjuk a bokorsásos, majd az időszakosan elöntött rétek növényzetét. Ezek a rezervátum legjelentősebb élőhelyei, egész évben nedves állapotban vannak, sőt a vegetációs periódus egy részében is víz áll rajtuk. A természeti ritkaságok közül a nedves réteken fordul elő a borzas kakascímer (Rhinanthus alectorolophus), amely pannon endemikus faj. Az elöntött réteken és alacsony fekvésű mocsaras területeken él a mocsári kosbor (Anacamptis laxiflora), amely veszélyeztetett, mivel egyre több olyan év követi egymást, amikor élőhelyének időszakos elárasztása elmarad.